Megtörtént? Valós volt? Igaz volt? Még mindig tart? Hány hónapja nem éreztem a szuszogását.. Nem láttam szemének pontos szinét és fényét.. Nem érzem már mióta bőrének milyenségét.. Nem érinthetem.. Nem csókolhatom... Csak a várakozás maradt. Semmi más.
Boldog vagyok, hiszen csak az enyém.. De a hiánya ott van mindenhol. Bárhova nézek. Bármit teszek. Nem túrhattam bele már a hajába hónapok óta..
Érintem a számat.. Becsukom a szememet. Valós volt? Emlékszem. Úgyanigy érintette, puszilta és csókolta. Megtörtént? Az arcomat simogatta. Hozzáérek. Keze pontosan itt volt.. Igy volt.. !
Valóság? Mintha csak álmodtam volna. Tisztán érzem és emlékszem az érintésére. A karjaira, és ahogy megölel. Tudom, milyen amikor velem kel fel.. Megpuszil, majd magához szorit. Érzem és tudom. Ahogy az ajkaim az ajkaihoz érnek. Szája mellett az arca megfeszül, és bemélyed.. Látom rajta, hogy mennyire szeret. A szemei, ahogy akkor rámnéz.......
Álomvilág? Abban élek, mióta itthagyott.
Vizcseppek csordogálnak le kivül az ablakon. Kitekintve a külvilágra.. Odakint havazik. Sötétség mindenhol, meg a fehér kispelyhek. Szállnak. Egyre gyorsabban. Bentről figyelve sem szép. Mintha innen is sirna a táj. Tulajdonképpen a havazás előhozza és megerősiti az ember alapérzelmeit. Egyre jobban esik és esik. Csak úgy szitál az idő. Nagyon szomorú. A fák és lehajlottak, jó mélyen. Egy újabb vizcsepp csúszkált lefelé az ablakon. Belehelem az ablakot, és ráirok egy betűt. Eltűnik. De a fájdalom megmaradt. Tovább és távolabb kell tekinteni. Nézni a messzeséget. Semmit sem látni, csak a gyatra hóesést. Ez letörő.
Érezni bentről a hidegségét. Igen, belül.. a szivedben. Érintetted már a hideg jeget? És karcoltad már meg vele a kezed? Olyan érzés. Fáj, és jéghideg. Valamit elvittek tőled. Valami hiányzik.